Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Fejezet - A kezdetek kezdete

Esme már rég szeretett volna gyereket. Pontosan 98 éve. Tudom picit sok és azt is tudom, hogy egy átlagos nő nem él ennyi ideig nemhogy ennyi éven keresztül vágyakozzon egy gyerek után. 
De mi nem emberek voltunk. Hanem vámpírok. Hozzá kell tennem vegetáriánusok. 
Ma megyünk majd az árvaházba, hogy végre felnevelhessünk egy gyermeket. Persze Alice már tisztában van azzal, hogy milyen kisbabát hozunk haza, de titkolja előlem a gondolatait. 
Be kell vallanom, én is egy picit izgatott lettem, hiába nincsen szerelmem. 
Talán azért, mert ha már hat ember izgatott gondolatmenetét hallgatod, ekőbb vagy utóbb te is az leszel... 
Hoppá! Rosszul fogalmaztam. Nem emberek, hanem vámpírok. 
A legjobban talán Rosalie gondolata zavart. 
~ Már alig várom, hogy itt legyen egy kisbaba! Azbiztos, hogy szinte állandóan új ruhákat fogok neki venni. Na meg persze, ha idősebb lesz akkor kocsikat is kaphat! Annyira izgatott vagyok! Úristen! Úristen! ~
Na, ilyen gondolat kit nem zavarna, kérdezem én, Edward Cullen. 
- Edward! - kiabált nekem Emmett a konyhából. - Mi lenne, ha te is le jönnél? Elvégre nem sokára úgyis indulunk. 
- Megyek - mondtam és már abban a pillanatban lennt is voltam. 
~ Edward, ha lehet akkor ellenőrizd az árvaháznál dolgozók gondolatait, hogy véletlenül se egy selejtet hozzunk haza! ~ 
Viccelődött gondolatban Emmett, mire én megforgattam a szemeimet. 
Csak az én medve szerű bátyám tud ijenekre gondolni, amikor végre kaphat magának rendes, emberi testvért. 
Senkinek sem kellett belelesnem a fejébe, hogy megtudjam mit érez, látszódott rajtuk, hogy alig várják, hogy hazaérjünk egy kis babával a kezünkben. 
- Már alig várom! - sikongatott Alice. - Olyan szép kisbaba lesz a testvérünk! 
Ekkor hagyott nekem meglesni egy képet. 
Egy alig féléves kisbaba lehetett kék szemekkel és kicsi barnásszőke árnyalatú hajjal. Tényleg nagyon szép volt, meg kell hagyni. 
~Örülj Edward, mert ez a kép az utolsó amit látsz róla, még mielőtt megismernéd!  ~  
Figyelmeztetett Alice és "hallottam" még azt is, hogy komolyan gondolja. 
- Ugye milyen szép? - kérdezte Alice már a kocsiban. 
Carlisle fekete Mercedesével mentünk és Emmett meg Rosalie a Porsheval. 
- Igen - adtam meg nemes egyszerűséggel a választ. 
- Már te is láttad? - kérdezte széles vigyorral az arcán Jasper. Ő volt talán most a legboldogabb, hiszen mindenkin érezte a boldogságot. 
- Azt kell, hogy mondjam, igen - válaszoltam és az én arcomon is egy széles vigyor terült szét. 
Mikor megérkeztünk az árvaházhoz és kiszálltunk a kocsikból Emmett veregetett hátba. 
- Na, látod! Megy ez, ha szeretnéd! - nevetett. - Tudsz te vigorogni, mint mi, ha akarsz! - heccelt tovább.  
- Menjünk már be! - kérlelt minket Alice. 
- Rendben - mondta Carlisle. - Mindenki felkészült? - kérdezte utoljára. 
Mi csak bólintottunk. 
Az árvaház két részből állt. Az egyik, amelyikben a lányok laktak két emelet magas, világosbarack színű, az ablakai fehérek és karamell színű függönyök szegélyezték. A fiúk épülete világoszöld volt szintén két emeletes és fehér ablakos. A függönyök itt sötétkékek voltak. Két épület között pedig egy kisebb iroda helyezkedett el, úgy, hogy így összekötötték a két épületet. Az iroda a sárga és fehér között tündökölt ezért inkább nem is írnék rá színt.
Hatalmas udvara volt. Körülbelül akkora, mint az épület. Volt foci,-  röplabda, -tenisz,- valamint kosárpálya. 
Ebben a pillanatban egy sreg tinédzser lány jött ki az épületükből. Mindegyiken farmer volt és kapucnis felső. Csak a színek voltak eltérőek. 
A gondolataikat most inkább kizártam a fejemből, mert tudtam, hogy úgy is elkápráztatjuk őket a külsőnkkel. 
Az iroda felé vettük az irányt. Majd beléptünk a sötétbarna ajtaján. 
Az iroda színe sárga volt.
Egy magas, sötétbarna hajú fiú ült ott. Alig lehetett tizenhét. Haját is úgy hordta, mint a mai fiatalok. Kivasalva és szembelógva. 
- Jó napot! - köszönt ránk. 
Mi csak biccentettünk egyet köszönésképp. 
- Üdvözlöm önöket az árvaházunkban - folytatta - én David Johnson vagyok. Miben segíthetek? - tért végre a lényegre. 
- Egy kislányt szeretnénk örökbefogadni - mondta Alice. 
Legalább időt spórulunk gondoltam, elvégre Alice már tudja a leendőbeli testvérünk nemét és talán a nevét is. 
- Rendben. Egy perc csak szólok az árvaház igazgatójának ez esetben. 
Bólintottunk, aztán már itt sem volt. 

Pár perccel később egy normál magasságú, lila blúzú, harmincas éveinek a végén járó nő lépett be David oldalán. 
- Jó napot! Elizabeth Bug vagyok. Hallom adoptálni szeretnének - mondta és mindvégig kedvesen mosolygott. 
- Jó napot! - mondta Carlisle - Igen egy kislányt szeretnénk örökbefogadni. 
- Akkor jöjjenek a lányok épületébe. 
És beléptünk az oldalt lévő fehér, rózsaszín virágos ajtón.  
- Jelenleg huszonegy lány van itt az árvaházunkban - kezdte az "ismeret terjesztést". - A fiúk huszonhárman vannak jelenleg. Szabad megkérdeznem, hogy milyen korosztályból szeretnének választani? 
- Hát, ha lehet a legfiatalabb kislányt szeretnénk elvinni - válaszolt helyettünk ismételten Alice. 
- Szerencséjük van! Ugyanis van az első emeleten egy féléves kisbaba, akit a születése után a születési osztályon hagytak. Nagyon szép és szinte egyáltalán nem is sír. Ja, meg szereti a felhajtást, de akkor a legjobban, ha ő van a középpontban. 
Felmentünk az első emeletre, de akkor csak David tartott velünk. Gondolom ő is csak nyári munkára van itt, mert a fejéből a "csak-pár-hónap-és-megveszem-azt-a-kocsit" gondolatokat olvashattam ki. 
Majd megállt egy fehér ajtó előtt, amire egy kis Csipkerózsika volt rajzolva a hercegével.  
- Itt is vagyunk. Itt három kisbaba van. Mia, Emma és Ashley. Mia a legfiatallabb, a többiek pedig két - három évesek. 
Azzal benyitott a szobába, ahol jelenleg két idősebb kisbaba aludt és a fiatalabbik baba éppen kezét szopogatta a kiságyban. 
- Mia! - szólt egy picit hangosan David. - Hányszor fogod még levenni a zoknidat? 
Erre az ébren lévő kisbaba nevetni kezdett. Kis fogatlan mosolya nagyon édes volt és nem csak én gondoltam így. 
David az ölébe kapta a kisbabát és felénk fordult vele. 
- Egyetlen gond van vele, amit még Mrs. Bug nem említett. Mián nem marad meg egy zokni sem. Nem szereti őket. 
- Olyan édes! - szólalt meg Alice lelkesen. 
- Igen. Nagyon szép baba. Akik itt voltak adoptálni, mindenki így gondolja, de azt mondták, hogy félnek, még nem tudnának hozzászokni egy ilyen kisbabához. Pedig Miával semmi gond nincs szinte. 
- Megfoghatom? - kérdezte Rosalie. 
- Persze. Csak óvatosan, mert Mia mostanában szeretne megtanulni járni. 
- Persze vigyázok - mondta Rosalie miközben átvette a csöppséget. 
A baba még Rosalie vámpírszépsége mellett sem törpült el. 
- Olyan édesek vagytok így... - mondta egy hatalmas sóhajtás után Alice. 
- Sok papír munka lesz majd? - kérdezte Rosalie. - Minnél hamarabb a testvéremnek szeretném tudni. 
- Igazából én nem tudom, hiszen én csak amolyan, felügyelő vagyok itt. Ha valami baj van akkor én szólok a felnőtteknek - válaszolta David mosolyogva. 

(KÉSŐBB) 

A kocsi úton Esme mellett ültem a hátsóülésen. Esme ölében ott aludt az újjonnan szerzett testvérem, Mia. 
Mosolygott álmában és kicsi keze mindvégig édesanyám hüvelykujját szorongatta. Esme közben édesen beszélt vagy dúdolt a csöppségnek. Most éppen egy altatódalt dúdolgatott neki. 
Már megérkeztünk a házhoz amikor a kicsi felébredt. 
Nagy kék szemei kedvesen csillogtak amikor kinyújtotta karjait Rosalie felé, hogy most az ő karjaiban lehessen. 
- Elsem hiszem, hogy ő most már Cullen! - lelkendezett Alice. 
- Én sem. Olyan pici és aranyos... - suttogta Esme meghatódottan. 
- Igazad van, anya! A kettő összefügg - viccelődött Emmett. 
Ekkor Mia nevetni kezdett. 
- Milyen tündéri - jegyezte meg Rosalie. 
- Gyertek! Szerintem Miának tetszeni fog majd az új otthona - mondta Alice egyre izgatottabban. 
- Ebben én is biztos vagyok - szólalt meg végre Jasper is. 

Még akkor nem is tudtam, hogy mi is vár ránk még aznap este. Egy biztos, hogy ilyen érdekes dolgok senkivel sem történtek a fajtánkból... 

 

~ Sziasztok olvasók! 
Akik nagy Midnight Love "rajongók", azoknak nem kell megijedniük, ugyanis a két történetet folyamatosan írom és rakom fel az oldalra. Sajnos nem tudom majd mindig sorrendben, de megpróbálom. 
Addig is remélem tetszik a Starlight! 
U.i.: Ma folytatom az ML 11. fejezetét. :D